2015. április 20., hétfő

Mátyás király meg az igazmondó juhász (népmese)



Egyszer a burkus király meglátogatta Mátyás királyt. Mint pajtások köszöntötték egymást, azután azt mondta a burkus király:
- Azt hallottam, hogy magának aranyszőrű báránya van.
- Igaz - mondja Mátyás -, van nekem a juhaim között egy aranyszőrű bárányom, meg van egy olyan juhászom is, aki sohasem hazudik.
Mondja erre a burkus király:
- Én megmutatom, hogy mégis hazudik!
- De - feleli Mátyás király - nem hazudik az, olyan aztán nincs!
- Majd megmutatom én! Megcsalom úgy, hogy muszáj neki hazudnia!
- Fogadok akármibe, hogy nem hazudik - mondja Mátyás király. - Fele országomat odaadom, hogyha elveszítem a fogadást.
- Én meg odaadom a fele országomat akkor, ha nem hazudik! - mondja végül a burkus király.
Kezet fognak, azzal jó éjszakát mondanak, és ki-ki megy szállására. Ott a burkus király felöltözik a parasztruhába, és rögtön kimegy a tanyára a juhászhoz.
Köszönti, mire az visszaköszön.
- Isten hozta, király uram!
- Honnan ismersz te engemet?
- Megismerem a szaván, hogy maga a király - feleli a juhász.
Azt mondja erre a burkus király:
- Adok neked sok pénzt és hat lovat ráadásul, csak add nekem az aranyszőrű bárányt!
- Jaj - mondja a juhász -, a világért sem adom, mert felakasztana érte a király.
Még több pénzt ígért neki a burkus király, de a juhász nem áll kötélnek.
Hazamegy nagy búsan a burkus király, és csak búsul, búsul. Ott volt a lánya is.
- Ne búsuljon, édesapám, elmegyek én ahhoz a juhászhoz, majd én megcsalom.
Úgy is lett. Vitt magával egy láda színaranyat meg egy üveg bort. A juhász azt mondta, nem hiányzik a pénz. Mátyás király meg felakasztja, ha megtudja, hogy hova lett az aranyszőrű bárány.
Addig-addig beszélt, incselkedett a lány, hogy végül megitták az üveg bort. A bortól olyan kedve kerekedett a juhásznak, hogy megígérte a királylánynak, odaadja neki a bárányt, ha feleségül megy hozzá.
Soká szabódott a lány, végül beleegyezett. Azt mondja erre a juhásznak:
- Nyúzd meg a bárányt, a húsát edd meg, a bőrét meg add nekem! Így is lett. A juhász megnyúzta az aranyszőrű bárányt, a királylány pedig nagy örömmel vitte az apjának a bárány bőrét. Örvendezett is a burkus király, hogy a lánya így meg tudta csalni a juhászt.
Eljött a reggel. Búsult erősen a juhász, mit mondjon a királynak, hogy ne tudja meg, hogy az aranyszőrű bárány nincs többé. Elindult a királyi palotába. Útközben többször is elpróbálta, mit hazudik majd, ha a király szeme elé kerül. Beleszúrta botját egy egérlyukba, rátette a kalapját, elhátrált tőle, aztán újra feléje ment, s elváltoztatott hangon így kezdett beszélni:
- Mi újság, szolgám, kinn a tanyán?
- Ott semmi különös, csak az hogy az aranyszőrű bárány elveszett, megette a farkas!
Mikor ezt a hazugságot kimondta, megijedt.
- Hazudsz - folytatta a király hangján -, akkor a többit is megette volna!
A juhász erre kivette botját az egérlyukból, és búsan ballagott a király palotája felé.
Ismét talált egy egérlyukat, abba is beletette a botját, rá a kalapját, felköszöntötte, és elmondta az újabb mondókáját.
- Mi hír a tanyán?
- Az aranyszőrű bárány beledöglött a kútba.
- Hazudsz, mert akkor a többi is beledöglött volna!
Újra csak vette a botját, és bandukolt a kastély felé.
Harmadik egérlyukat is talált, harmadszor is eljátszotta:
- Mi újság a tanyán?
- Ellopták az aranyszőrű bárány.
- Hazudsz, mert a többit is ellopták volna!
Nem próbálkozott többet a hazudozással, vette a kalapját, botját, és bekopogott Mátyás királyhoz. A burkus király is ott ült a lányával az asztalnál. Már várták, ugyan mit hazudik a juhász.
- Mi újság a tanyán? - kérdi tőle Mátyás király.
- Semmi, csak az, hogy az aranyszőrű bárányt elcseréltem egy szép fekete báránnyal.
- Hát hozd be azt a bárányt! - mondja örömmel Mátyás király.
Azt mondja erre a juhász:
- Ott ül középen!
- Éljen! Nem hazudtál! - kiáltott fel Mátyás király. - Ezért neked adom a burkus király fele országát!
- No, én meg - toldja meg a burkus király - odaadom feleségül a lányomat, mert úgyis szeretitek egymást.
Így lett az igazmondó juhászból burkus király.


Meg is nézheted:


2015. április 18., szombat

Kányádi Sándor: Kerekítô



Amott egy nagy kerek felhő, (az arcát körbesimítjuk)
alatta egy kerek erdő, (hasára rajzolunk egy nagy kört)
kerek erdőn kerek tisztás, (a hasa közepén tenyerünkkel egy nagy kört simítunk)
közepében kicsi kis ház, (mutatóujjunkkal a köldökére bökünk)
abban lakik Kereki, (két ujjal körbesétálunk a hasán)
ki az erdőt kerüli. (ujjaink a hónaljához szaladnak csiklandozva)

2015. április 17., péntek

Erdő szélen házikó / Mondóka




ERDŐ SZÉLÉN HÁZIKÓ, (kezeinkkel háztetőt formázunk fejünk fölött)
ABLAKÁBAN NAGYAPÓ. (tenyerünk mögül kikukucskálunk)
LÁM EGY NYUSZI OTT ROBOG, (nyuszifület mutatunk fejünknél)
AZ AJTAJÁN BEKOPOG (kopogtatunk valamin, aminek hangja is van)
KÉRLEK SEGÍTS ÉNRAJTAM, (két tenyerünket összetéve kérlelünk ijedt hanglejtéssel)
A VADÁSZ A NYOMOMBAN (puskát formázunk ujjainkból, lőhetünk is, puff)
GYERE NYUSZI SOSE FÉLJ (kezeinkkel mutatva csalogatunk)
MEGLESZÜNK MI KETTECSKÉN! (tapsolunk és a végén jöhet a nagy ölelés)

2015. április 16., csütörtök

Ilyen kicsi a törpe / Mondóka


ILYEN KICSI A TÖRPE, GUGGOLJUNK LE A FÖLDRE (leguggolunk)
ILYEN NAGY AZ ÓRIÁS, NYÚJTÓZKODJUNK KIS PAJTÁS (felállunk, magasra nyújtjuk a karjainkat és lábujjhegyre állunk)
TIPEGJÜNK ÉS TOPOGJUNK (egy helyben topogunk)
JÓ MAGASRA UGORJUNK (ugrunk egy jó nagyot)
HOPP

2015. április 11., szombat

Benedek Elek: Kacor király



Volt egyszer egy szegény özvegyasszony, s annak egy macskája. Ez a macska olyan kajtár,* olyan falánk volt, hogy minden fazékba, minden lábasba beleütötte az orrát. A szegény asszony megelégelte a macska kajtárságát, s egyszer, mikor a macska a tejeslábast egészen kiürítette, fogta a seprűt, jól megverte, s mondta neki:

- Kitakarodj a házamból, fel is út, le is út, többet ide be ne tedd a lábadat!

No, szegény macska mehetett világgá. Elindult nagy búsan, kiment a faluból, bódorgott erre-arra, mindenfelé, aztán egy hídhoz ért, ott leült, s dorombolt magában nagy búsan. Amint ott üldögélne, látja, hogy ott üldögél egy róka is. Szépen odasettenkedik, s elkezd a róka farkával játszani. Megijed a róka, s visszafordul, nézi a macskát, nem tudta elgondolni, mi isten teremtése lehet, ilyen állatot még nem látott. Visszahőköl egy kicsit, de vissza a macska is, mert még ő sem látott rókát világon való életében. Mindkettő megijedt a másiktól.

No, hanem mégis a róka szólalt meg először. Kérdi a macskától nagy szepegve:

- Ki légyen az úr?

"Ahá - gondolja magában a macska -, úgy látszik, ez fél tőlem!"

Mindjárt nekibátorodott, s mondotta nagy büszkén:

- Mit, hát te nem ismersz engem? Tudd meg, hogy én Kacor király vagyok. Nincs az az állat, ki ne féljen éntőlem.

- Ejnye, ejnye - mondotta a róka -, igazán szégyellem, hogy még a híredet nem hallottam.

Egyszeriben meghítta nagy tisztelettel Kacor királyt: legyen szerencséje, látogassa meg az ő szegény házánál, lesz tyúkhús, récehús, lúdhús vacsorára s minden, ami kitelik tőle.

- Jól van - mondotta Kacor király -, hát elmegyek veled.

Elmennek a róka házába, de bezzeg a róka sürgött-forgott, felvetette a konyhát, sütött mindenféle pompás pecsenyét, kínálta Kacor királyt:

- Egyék, felséged, egyék, ne éhezzék, mint otthon.

Mikor aztán az ebédnek vége volt, ágyat vetett Kacor királynak, puha ágyat, s Kacor király meghagyta, hogy csend legyen a háznál, nehogy valaki megháborítsa őt a nyugodalmában. Kiment a róka a háza elé, ott járt fel s alá, vigyázott, nehogy valaki bemenjen, de még a háza felé se közelítsen.

Egyszer jön arra egy nyúl, s a róka már messziről rákiáltott:

- Szaladj innét, te szerencsétlen, nem tudod, hogy nálam alszik Kacor király?! Ha fölébreszted, vége az életednek!

Hiszen egyéb sem kellett a nyúlnak, uccu neki, szaladott árkon-bokron által, mintha szemét vették volna ki. Amint szaladt, szembejő vele a medve, s kérdi:

- Hát te hová szaladsz, talán bizony a kopók kergetnek?

- Jaj, ne is kérdezze, medve bátyámuram. A róka koma háza előtt jöttem el, s azt mondotta róka koma, hogy szaladjak, mert Kacor király van nála szálláson, s ha felébresztem, vége az életemnek.

- Hm, hm - mondja a medve -, na hallod-e, öcsém, sok országot, világot bejártam, de Kacor királynak még a színét sem láttam, de még a hírét sem hallottam. No, csak azért is meglátogatom róka komát, hadd lám, ki az a Kacor király?

Elmegy a medve róka komához, s hát róka koma még mindig ott jár-kel a háza előtt, s amint meglátja a medvét, kiált neki:

- Jaj, lelkem, medve komám, ne jöjjön erre, mert ha Kacor királyt felébreszti, vége az életének, vége az enyimnek is.

De bezzeg megijedt a medve is, megfordult s futott keresztül az erdőn, mintha szemét vették volna, meg sem állott, míg a nyulat utol nem érte. Hát mire odaért, ott voltak a nyúl körül mindenféle állatok, szárnyasok s szárnyatlanok. A nyúl beszélt nekik Kacor királyról, s az állatok rémüldöztek.

- Jaj, istenem, mi lesz velünk, ha Kacor király fölébred, s elindul az erdőbe!

Volt ott mindenféle állat, farkas, szarvas, őz, varjú, sas, holló, s mind szörnyen meg voltak ijedve, nem tudták, hogy mit csináljanak. Azt mondja egyszer a nyúl:

- Mondok én valamit. Álljunk össze, ahányan vagyunk, csináljunk nagy vacsorát, s hívjuk meg Kacor királyt; ha róka komához eljött vacsorára, eljön mihozzánk is.

- Biz' az jó lesz - mondotta a varjú -, én, ha megbíztok bennem, elmegyek róka komához, s meghívom Kacor király őfelségét.

Bezzeg hogy megbízták, hogyne bízták volna, hadd menjen a varjú. Elmegy a varjú róka komához, köszönti illendőképpen, mondja, hogy mi jóban jár.

- Jól van - mondja róka koma -, mindjárt bemegyek, megnézem, hogy felébredt-e, s elémondom a kívánságotokat.

Bemegy róka koma, s hát éppen akkor dörzsöli a szemét Kacor király, nagyokat nyújtózkodik, hogy ropogtak belé a csontjai.

- No, mi hír, barátom? - kérdi Kacor király.

- Felséges királyom - mondja róka koma -, itt van egy varjú. Minden rend- s rangbéli állatok küldték ide, hogy meghívják felségedet vacsorára.

Kacor király megpödörte bajuszát, s mondta róka komának:

- Jól van, mehetsz. Mondd a varjúnak, hogy elmegyek.

Visszarepül a varjú nagy örömmel a többi állatokhoz, s jelenti Kacor király üzenetét. Hej, uramteremtőm, egyszeriben nagy tüzet raknak az erdő közepében! A medve hozott ökörhúst, a farkas lóhúst, a sas mindenféle apró madarakat, a nyúl felcsapott szakácsnénak, forgatta a nyársat, sütötte a drága pecsenyéket; a többiek körülállották a tüzet, úgy várták Kacor király őfelségét.

Aközben Kacor király is nekikészülődött, jó hegyesre kipödörte a bajuszát, s elindult róka komával a vendégségbe. Eléjükbe jött a varjú, s úgy mutatta az utat, de a világ minden kincséért sem mert volna leszállni a földre, hanem repült egyik fa tetejéről a másikra, s úgy károgta:

- Erre! Erre!

Egyszer meglátják Kacor királyt, amint jő róka komával. Hát uramteremtőm, ahány állat ott volt, mindannyinak inába szállt a bátorsága.

- Jaj, jaj - kiabált a nyúl -, ott jő Kacor király, még felszúr a bajuszára!

- Szaladjon, ki merre tud! - kiáltott a medve, s azzal nekiiramodtak, szaladtak, ahányan voltak, annyifelé.

Hogyha azok a bolond állatok el nem szaladtak volna, az én mesém is tovább tartott volna.


* torkos


*

Mesemondó: Bánffy György




2015. április 10., péntek

A Kolozsvári bíró



Forrás: Kincsestár

Nemhiába szerette a nép Mátyás királyt, nem volt több hozzá hasonlatos királya a magyarnak. Amint neszét vette, hogy itt vagy ott erősen sanyargatják a szegény föld népét, nem volt nyugodalma Buda várában, álruhába öltözött, s úgy ment színről színre járni a valóságot.
A többek közt hírül adják, hogy a kolozsvári bíró ugyancsak sanyargatja a szegény népet. Hiszen nem kellett több Mátyás királynak! Majd megnézi azt ő a maga szemével, s ajaj lesz annak a bírónak, ha igaznak látja a sok sűrű panaszt. Máskülönben is már rég vágyódott Kolozsvárra. Hogyne vágyódott volna, hisz ebben a városban látta meg a napvilágot.
De hogy szavamat össze ne keverjem, Mátyás király bement Kolozsvárra paraszti ruhában, s ottan leült a mészárszék elé, éppen szembe a bíró házával. Hiszen jókor ült a mészárszék elé. Nagy sereg nép hordotta a fát a bíró udvarára, egy csomó ember meg vágta a fát az udvaron. Mellettük a hajdúk, s pálcával biztatták a szegény népet: hordjad, vágjad paraszt!
Egyszerre csak egy hajdú megpillantja Mátyás királyt.
- Ne, te, ne! - mordult rá a hajdú. - Hát te mit lopod a napot? Kelj föl, ne lógasd a hosszú orrodat, hitvány paraszt!
S hogy szavának nagyobb foganatja legyen, pálcájával jót húzott a "hosszú orrú" paraszt hátára. Mátyás fölállott, megvakarta a hátát, de nem indult.
- Indulj már!
- Jó, jó, de mit fizet kend?
- Ezt né! - ordított a hajdú, s még jobbat húzott Mátyás hátára. - Indulj előttem!
Mit volt, mit nem tenni, Mátyás elindult a hajdú előtt.
- Be a bíró udvarára, vágjad a fát, hosszú orrú!
A bíró ott könyökölt a tornácon. Mátyás megszólította.
- Kigyelmed a bíró?
- Én hát, mi közöd hozzá?
- Ahhoz nekem semmi közöm, de szeretném tudni, mit fizet a favágásért!
- Ejnye, ilyen-olyan, szedte-vette parasztja - káromkodott a bíró -, mindjárt fizetek én neked! Húzz rá! - parancsolta a hajdúnak.
No, annak nem kellett parancsolni, harmadszor is ráhúzott, hogy csak úgy porzott Mátyás zekéje.
Jól van. Mátyás többet egy szót sem szólt, vágta a fát, meg hordta a bíró pincéjébe, de közben, mikor senki sem látta, veres krétával három hasábra ráírta a nevét.
Este csöndesen továbbkullogott, de másnap megint beállított Kolozsvárra, most már nem zekében, hanem királyi ruhában, s nem ült le a mészárszék elé, hanem fölment az ő palotájába.
Egyszeribe hivatta a bírót, s az egész tanácsot mind közönségesen. A bíróhoz volt az első szava:
- Mi hír a városban, bíró uram?
- Semmi nevezetes, felséges uram. Csöndesen, békésen élünk, amiért áldjuk is felséged nevét lefektünkben, felkeltünkben.
- Úgy? Hát a szegény földnépe? Nem sanyargatják az elöljárók?
- Nem sanyargatja senki felséges uram. Soha nem volt ilyen jó dolga a földnépének.
- Jól van, bíró uram. Hanem szeretnék végigsétálni a városon, hadd lássak mindent színről színre. Tartsanak utánam kigyelmetek.
Elindult Mátyás király, utána a bíró s mind a tanácsbeliek. Mennek utcáról utcára, s egyszerre csak megáll a bíró udvara előtt.
- Ej, de nagy kazal fája van, bíró uram!
- Isten megsegített - mondotta a bíró alázatosan.
- Hát az Istenen kívül más nem segített? Kik hordták ide ezt a sok fát?
- A népek, felséges uram.
- S mit fizetett nekik?
- Ingyen, szeretetből tették - mondotta a bíró.
- Na, én mintha másként hallottam volna- Hé, legények - fordult a király a szolgáihoz -, hányjátok szét a kazalt!
A legények serényen munkához láttak, széthányták a kazalt, Mátyás meg csak nézte erősen, hogy mikor kerül elő az ő három fája. Előkerültek azok is.
- Nézzen ide, bíró uram! Tud-e olvasni?
- Tudok, felséges uram - hebegett a bíró, akinek már akkor égett a föld a talpa alatt.
- Olvassa: mi áll ezen a három hasábon?
- Mátyás- Mátyás- Mátyás- dadogott a bíró.
- Bizony, ha Mátyás, úgy tudja meg kend, hogy azt én írtam oda. Én voltam az a hosszú orrú paraszt, akire háromszor vágott a hajdú, mert fizetés nélkül nem akartam hordani a fát!
- Ó, felséges uram! Kegyelem árva fejemnek!
Térdre borult a bíró, térdre a hajdú is. Mondta Mátyás a hajdúnak:
- Te állj fel. Szolga vagy, azt tetted, amit az urad parancsolt. Hanem kendet, bíró uram, példásan megbüntetem. Akasztófát érdemelnél, de fejedet üttetem, szegény népnek sanyargatója!
A népek, akik ezt hallották, lelkesen kiáltották:
- Éljen Mátyás király! Ez az igazság!

Hanem Mátyás halálával meg is halt az igazság-
Még ma is kesereg a nép: "Meghalt Mátyás király, oda az igazság"

*

Ha van kedvetek, meg is nézhetitek:
Narrátor: Helyey László



2015. április 8., szerda

Móricz Zsigmond: Iciri-piciri




Volt egyszer egy iciri piciri házacska; 
ott lakott egy iciri piciri kis macska. 

Volt annak két iciri piciri kis ökre, 
rákaptak egy iciri piciri kis tökre. 

Csizmát húz az iciri piciri kis macska, 
hová lett az iciri piciri barmocska. 

Bejárja az iciri piciri kis erdőt, 
s nem leli az iciri piciri tekergőt. 

Bejárja az iciri piciri kaszálót, 
s nem látja az iciri piciri kószálót. 

Rátalál egy iciri piciri kis tökre, 
bánatában iciri picirit meglökte. 

Felfordult az iciri piciri tököcske, 
benne a két iciri piciri ökröcske. 
Megörült két iciri piciri ökrének: 
vége van az iciri piciri mesének!

2015. április 7., kedd

Mondóka : Csipp-csipp csóka




Csipp-csipp csóka, 
(egymás kezét megcsípve)
vak varjúcska, 
komámasszony kéreti a szekerét, 
nem adhatom oda, tyúkok ülnek rajta, 
(két kézzel hessegetés) 
hess, hess, hess....

Weöres Sándor : Tavaszköszöntő





Sándor napján megszakad a tél, 
József napján eltűnik a szél. 
Zsákban Benedek 
Hoz majd meleget, 
Nincs több fázás, boldog, aki él. 

Már közhírré szétdoboltatik: 
Minden kislány férjhez adatik, 
Szőkék legelébb, 
Aztán feketék, 
Végül barnák és a maradék.

2015. április 6., hétfő

Weöres Sándor: A Birka-iskola




Egyszer volt egy nagy csoda 
neve: birka-iskola. 
Ki nem szólt, csak bégetett, 
Az kapott dicséretet. 

Ki oda se ballagott, 
Még jutalmat is kapott, 
Így hát egy se ment oda, 
Meg is szűnt az iskola.

2015. április 4., szombat

Locsolóvers: Kelj fel kislány






Kelj fel kislány, kelj fel,
aranyos ágyadból.
Adj egy pár tojást,
aranyos ládádból.
Itt a szagos víz, meglocsollak véle
Húsvétnak emlékezetére. 

2015. április 1., szerda

Locsoló versek / Erdőn,mezőn


Erdőn,mezőn járok én
Medvével találkoztam
Tudom,hogy szereted a mézet
Add ide a pénzed!


Weöres Sándor : A kutya-tár





Harap-utca három alatt
Megnyílott a kutya-tár,
Síppal-dobbal megnyitotta
Kutyafülü Aladár.
Kutya-tár! Kutya-tár!
Kutyafülü Aladár!

Húsz forintért tarka kutya,
Tízért fehér kutya jár,
Törzs-vevőknek öt forintért
Kapható a kutya már.
Kutya-tár! Kutya-tár!
Kutyafülü Aladár!
 

(c)2009 Családunk gyűjteménye. Based in Wordpress by wpthemesfree Created by Templates for Blogger