Varró Dániel : Akinek a lába hatos

Ezt a verset Eszter ismertette meg velem, és megtetszett: 



Akinek a lába hatos,
az a baba csodálatos.

Akinek a lába hetes,
az a gyerek tökéletes.

Lába hányas önnek?
Kilences. A nyolcas zoknik
most már rám se jönnek.

Kinek lába kilences,
az a baba igen fess!

Akinek a lába tizes,
annak egy új zoknit fizess,
slussz-passz, pussz!

Weöres Sándor : Haragosi

Fut, robog a kicsi kocsi
Rajta ül a Haragosi,
Din don diridongó.
Ha kiborul az a kocsi,
Leröpül a Haragosi,
Din don diridongó.

Fut a havon a fakutya,
Vele fut a retyerutya,
Din don diridongó.
Ha kiborul a fakutya,
Leröpül a retyerutya,
Din don diridongó.

Locsoló versek / Szegény legény

Szegény legény vagyok én
Erdőn,mezőn járok én
Ha nem adtok csokikat
Ellopom a lányokat!

Benedek Elek: A só

Volt egyszer egy öreg király s annak három szép leánya. A fél lába már a koporsóban volt a királynak, szerette volna mind a három leányát férjhez adni. Hiszen ez nem is lett volna nehéz, mert három országa volt, mind a három leányára jutott hát egy-egy ország. Hanem amiképpen nincs három egyforma alma, azonképp a három ország sem volt egyforma. Azt mondta hát egyszer a király a leányainak, hogy annak adja a legszebbik országát, amelyik őt legjobban szereti.

Sorba kérdezte a leányokat, kezdette a legidősebbiken:

- Felelj nekem, édes leányom, hogy szeretsz engem?

- Mint a galamb a tiszta búzát - mondta a leány,

- Hát te, édes leányom? - kérdezte a középsőt.

- Én úgy, édesapám, mint forró nyárban a szellőt.

- No, most téged kérdezlek - fordult a legkisebbikhez -, mondjad, hogy szeretsz?

- Úgy, édesapám, ahogy az emberek a sót! - felelte a kicsi királykisasszony.

- Mit beszélsz, te haszontalan lélek! - förmedt rá a király. - Kitakarodj az udvaromból, de még az országomból is! Ne is lássalak, ha csak ennyire szeretsz!

Hiába sírt, könyörgött a királykisasszony, hiába magyarázta, hogy az emberek így meg úgy szeretik a sót - nem volt kegyelem: világgá kellett hogy menjen a kicsi királykisasszony.

Elindult keserves sírás közt a kicsi királykisasszony, s betévedt egy rengeteg erdőbe. Onnan nem is tudott kivergődni, szállást vert egy odvas fában, s ki-kijárt az erdőbe, szedett epret, málnát, szedret, mogyorót, s amit csak talált, úgy éldegélt egymagában.

Egyszer, mikor már egy esztendő is eltelt volt, arra vetődött a szomszéd királyfi, s ez megpillantotta a királykisasszonyt a málnabokrok közt. De a királykisasszony is észrevette a királyfit, s nagy ijedten beszaladt a fa odvába.

Utána megy a királyfi, s beszól:

- Ki van itt?

A királykisasszony meghúzódott az odúban, reszketett, mint a nyárfalevél, s egy szó nem sok, annyit sem szólt. Újra kérdi a királyfi:

- Hé! ki van itt? Ember-e vagy ördög? Ha ember, jöjjön ki, ha ördög, menjen a pokol fenekére!

A királykisasszony most sem mert szólni.

Harmadszor is kérdi a királyfi:

- Hé! ki van itt? Szóljon, ember-e vagy ördög, mert mindjárt belövök!

De már erre megijedt szörnyen a királykisasszony, s kibújt a fa odvából nagy szipogva-szepegve. Rongyos, piszkos volt a ruhája, szégyellte magát erősen, s keserves könnyhullatás közt mondta el a királyfinak, hogy ki s mi ő. Megtetszett a királyfinak a királykisasszony, mert akármilyen rongyos volt, akármilyen piszkos volt a ruhája, szép volt, kellemetes volt az arca. Szép gyöngén megfogta a kezét, hazavezette a palotájába, ott felöltöztette drága aranyos-gyémántos ruhába, s két hetet sem várt, de még egyet sem, azt gondolom, hogy még egy napot sem, de talán még egy órát sem, megesküdtek, s csaptak akkora lakodalmat, hogy no.

Telt-múlt az idő, a fiatal pár nagy békességben élt, úgy szerették egymást, mint két galamb. Azt mondta egyszer a király:

- No, feleség, én akkor, amikor először megláttalak, nem is igen firtattam, hogy miért kergetett el az apád. Mondd meg nekem a tiszta valóságot.

- Lelkem uram - mondja a királyné -, én másként most sem mondhatom. Azt kérdezte az édesapám, hogyan szeretem őt, s én azt feleltem: mint az emberek a sót.

- Jól van - mondta a király -, majd csinálok én valamit, tudom, visszafordul az édesapád szíve.

Hogy s mint fordítja vissza, arról semmit sem szólt a feleségének, hanem csak befordult a másik szobába, levelet írt az öreg királynak, s abban meghívta délebédre. Hát el is ment a levél másnap, s harmadnap jött a király hatlovas hintón. Fölvezette a fiatal király az öreg királyt a palotába, a palotájának a legszebb szobájába, ottan már meg volt terítve az asztal két személyre. Leülnek az asztalhoz, hordják az inasok a finomabbnál finomabb ételeket, de hogy szavamat össze ne keverjem, a fiatal király megparancsolta volt, hogy az öreg király számára minden ételt külön főzzenek, süssenek, s abba sót ne tegyenek.

No, ez volt csak az ebéd! Megkóstolja az öreg király a levest, merít belőle egy kanállal, kettővel, de le is tette mindjárt a kanalat, nem tudta megenni a levest, olyan sótalan volt. Gondolta magában az öreg király: ebből bizony kifelejtették a sót, de a sóbafőttben majd csak lesz. Nem volt abban annyi sem, mint egy mákszem. Hordták a pecsenyéket szép sorjában, de vissza is vihették, mert a vén király csak megnyalintotta, s bele sem harapott, olyan cudar sótalan, ízetlen volt mind a sok drága pecsenye.

De ezt már nem állhatta szó nélkül az öreg király:

- Hallod-e, öcsém, hát miféle szakácsod van neked, hogy só nélkül süt-főz?

- Sóval süt-főz ez máskor mindig, felséges bátyámuram, de én azt hallottam, hogy bátyámuram nem szereti a sót, megparancsoltam hát, hogy fejét vétetem, ha egy mákszem sót is tesz az ételekbe.

- No, öcsém, azt ugyancsak rosszul tetted, mert én erősen szeretem a sót. Kitől hallottad, hogy nem szeretem?

- Én bizony éppen a kigyelmed leányától, felséges bátyámuram - mondta a fiatal király.

Abban a szempillantásban megnyílik az ajtó, belépett a királyné, az öreg király legkisebb leánya.

Hej, istenem, örült az öreg király! Mert még akkor megbánta volt szívéből, hogy elkergette a leányát, s azóta ország-világ kerestette mindenfelé. Bezzeg, hogy most a legkisebbik leányának adta a legnagyobbik országát. A fiatal király mindjárt kezére vette azt az országot is, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Locsolni jöttem, nem titkolom / Locsoló vers

Locsolni jöttem, nem titkolom, 
Szép szokás ez, úgy gondolom. 
Múljon vizemtől a téli álom, 
Bizony most én ezt kívánom. 
Ha a hatása múlik is esztendőre, 
Ígérem, itt leszek jövőre. 
S nem adok az illendőre, 
Locsolok kérdezés nélkül, nyakra, főre. 

Benedek Elek: A Kerek kő

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon innen, az Óperenciás-tengeren túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egy szegény halászember. Ennek a szegény embernek nagyon sok gyermeke volt. Bizony, mikor volt kenyér az asztalfiában, mikor nem. Hiába kelt a szegény halász kakasszóval, hiába feküdt le késő éjjel, hiába hordozta a hálóját reggeltől estig folyóvízről folyóvízre, betelt rajta a mondás, hogy: halász, vadász, madarász, üres tarisznyában kotorász - kevés isten áldása volt a munkáján.

Hanem amilyen ágrólszakadt szegény volt a halász, éppen olyan gazdag ember volt a bátyja. Ennek meg egy gyermeke sem volt. Mikor aztán a szegény halász házánál egy falat nem sok, annyi sem volt, mindig csak a bátyjához küldött: adjon egy vacsorára való puliszkalisztet. De ahhoz ugyan küldhetett, azt üzente vissza mindig: ád szívesen egy vékát is, ha cserébe neki adja valamelyik fiát.
- Azt már nem teszem - mondta a szegény halász -, ahány gyermekem van, mind egyformán kedves énnekem, egytől sem tudnék megválni.
Egyszer, amikor már vagy egy hétig alig volt egy betevő falatjuk, elment a halász, s azt mondta a feleségének, hogy addig vissza sem jön, amíg egy jó tarisznya halat nem fog.
Leült jókor reggel a víz partjára, hol betette, hol kivette a hálóját, de csak akkora hal sem akadt belé, mint a kisujjam. Már be is esteledett, s kerülte a szerencse, mintha csak félt volna tőle.
- Látom - mondta magában a halász -, hogy mégis hal nélkül kell hazamennem. Istenem, mit vacsoráznak ártatlan gyermekeim!
Megemelintette nagy búsan a hálót, s hát - olyan nehéz, mintha csak egy nagy kő akadt volna belé. Hiszen nem is volt egyéb. Kő volt az, egy kerek kő. Visszafordította nagy haraggal a követ, belenyomta ismét a vízbe a hálót, s hát, amikor kiemelintené, megint csak az a kerek kő van benne. Most már kivette a követ a hálóból, s jó messzire bedobta a vízbe, hogy többet a hálóba ne kerülhessen. De hiába dobta messzire, a kő harmadszor is a hálóba került.
Mérgelődött a szegény halász, de nem dobta vissza a követ a vízbe, hanem ledobta a víz partjára, s aztán nagy búsan elindult hazafelé. Hanem alig lépett egyet-kettőt, meggondolta magát: ha már halat nem vihet, hazaviszi azt a kerek követ, hadd karikázzanak vele a gyermekek.
Fölvette a követ, betette a tarisznyájába, s hazaballagott. Elébe szaladtak a gyermekek, közrefogták s kérdezték:
- Mit hozott, édesapám?
- Egy kerek követ, fiaim, semmi egyebet. Nesztek, játsszatok vele, s felejtsétek a vacsorát.
A szegény halász már lefeküdt, le a felesége is, de a gyermekek nem tudtak lefeküdni, úgy belemelegedtek a karikázásba. Gurították a kerek követ föl és le a szobában, s nagyokat sikoltottak örömükben, mert a kő mind fényesebb, fényesebb lett. De ezt a halász nem látta, mert a falnak volt fordulva, s úgy sóhajtozott. Egyszer mégiscsak megfordult, s rászólt a gyermekekre: feküdjetek le, már elég volt a játékból. Hanem amint kifordult a szoba földje felé, hirtelen be is hunyta a szemét, mert olyan erősen fénylett, ragyogott a kerek kő, hogy majd megvakult a nagy ragyogástól. Aztán megint felnyitotta a szemét, nézte, nézte a követ, szólítja a feleségét is:
- Nézd, asszony, valami csudakő, úgy ragyog, mint a gyémánt.
- Jaj, lelkem uram - csapta össze a kezét az asszony -, ez igazán gyémánt.
Mindjárt megegyeztek, hogy másnap az asszony elviszi a királyhoz a követ, hátha megvenné jópénzen. Felkelt pitymallatkor az asszony, kendőbe takargatta a kerek követ, s ment a király színe elé. Ott mindjárt, ahogy a palotába ért, vitték a király elé. Köszön a szegény asszony illendőképpen:
- Adjon isten jó napot, felséges királyom.
- Adjon isten, szegény asszony, mi szél vetett hozzám?
Előveszi az asszony a kerek követ, s mutatja a királynak.
- Hát ezt te hol találtad, szegény asszony? - kérdi a király nagy álmélkodással.
Mondja az asszony, hogy az ura találta a vízben.
- No, te szegény asszony, add nekem ezt a követ, adok érte ezer pengőforintot. Mert úgy tudd meg, hogy igazi gyémántkő ez.
A szegény asszony nem szólt semmit, csak köhintett. Azt hitte a király, hogy nem elég neki az ezer pengőforint. Szavát sem várta, mondta a király:
- Ha nem elég ezer pengő, adok kétezret.
A szegény asszony megint csak köhintett, úgy meg volt zavarodva, hogy egy szót sem tudott szólni. Dehogy kevesellette az ezer pengőt! Hanem a király megint azt hitte, hogy keveselli, azt mondta hát a szegény asszonynak:
- Hallod-e, te szegény asszony, nem sokallok én ezért a kőért három zsák aranyat sem. Adod-e ennyiért?
Akkor már az asszony sem köhintett, hanem biccentett a fejével.
A király egyszeribe töltetett három zsák aranyat, még szekeret, lovat is adott az asszonynak, hogy hazavigye az aranyat.
Hazamegy az asszony nagy örömmel, de bezzeg volt öröm a háznál is! Most már gazdagok voltak, nem éheztek többet.
- Hanem, hallod-e, feleség - mondja a halász -, meg kéne mérnünk az aranyat: hány véka lehet.
- Igaza van kendnek, meg kellene mérnünk.
Az ám, de véka nem volt a háznál. Nosza, átszalasztanak egy fiút a gazdag bácsihoz vékáért.
- Hát nektek ugyan mire kell a véka? - kérdi a gazdag ember csúfondárosan,
- Az édesapám pénzt akar mérni - mondta a fiú.
Hej, de nagyot kacagott a gazdag ember.
- Nesze, fiam, itt a véka, majd utánad megyek én is, hadd látom azt a pénzmérést.
Megy a gazdag ember az öccséhez, s hát csak szeme-szája tátva maradt a nagy álmélkodástól. Ennyi pénzt még ő sem látott egy csomóban. Kérdi az öccsét:
- Hol kaptad ezt a rengeteg aranyat, édes öcsém?
Bezzeg most édes öcsémnek szólította.
"Megállj - gondolta magában a halász -, most megtréfállak."
- Hm - mondja a halász -, ezt nekem a király adta három macskáért.
- Hát ez hogy lehet, édes öcsém?
- Bizony úgy, édes bátyám, hogy a király palotájában temérdek sok egér van, de annyi, hogy a király s felséges családja nem tud tőlük sem ebédelni, sem vacsorálni. Meghallottam ezt én jártomban-keltemben, s három macskát elvittem a királynak ajándékba. Hej, ha látta volna kigyelmed, de megörült a király a három macskának! Mindjárt szólította a hopmestert, s megparancsolta, hogy ennek a derék embernek három zsák aranyat adjon a három macskáért.
Ahogy ezt hallotta a gazdag ember, nem volt maradása, ment haza, s mondja a feleségének, hogy mit hallott.
- No bizony - mondta az asszony -, ha az az ágrólszakadt három macskát vitt a királynak, viszünk mi három zsákkal.
- Én is amondó vagyok, feleség.
Azzal uccu neki, végigjárták a falut, de még a szomszéd falukat is, s ami macskát találtak, mind megvették jó drága pénzen. Amikor három zsákra valót összeszedtek, befogatott a gazdag ember négy lovat, a három zsák macskát feltette a szekérre, s nagy ostorpattogtatással elindult a király városába.
Megérkezik a városba, ottan is a király palotája elé, megállítja a lovakat, a kocsist otthagyja, maga pedig felmegy a királyhoz. Bevezetik a király színe elé, s köszön illendőséggel:
- Adjon isten jó napot, felséges királyom.
- Adjon isten, gazdag ember, hát téged mi szél vetett ide?
Mondja a gazdag ember:
- Egy kevés ajándékot hoztam, felséges királyom. Hallottam, hogy az öcsémnek, a halásznak a felesége is hozott, s jó szívvel fogadta felséged.
- Jól van, te gazdag ember, de hol van, amit hoztál?
- Mindjárt felhozom, felséges királyom. Ott áll a szekéren a kapu előtt.
Lemegy a gazdag ember, hátára veszi a három zsák macskát, s viszi fel a palotába. Eközben a király összegyűjtötte egész háza népét, hadd lássanak csudát.
No, jött is a gazdag ember, s ahogy belépett az ajtón, abban a szempillantásban kioldotta a három zsákot.
Hej, uram, istenem, mi lesz most! Az a tenger sok macska ahány, annyifelé szaladt, nekiugrottak a földig érő tükröknek, ablakoknak, fel az almáriumokra, onnan leverték a drága aranyos poharakat, tányérokat, összetörtek azok mindent; kiabált a király, sikoltozott a királyné, de még jobban a király kisasszonykák, s egy szempillantásra becsődültek a katonák, hogy lássák, mi történt.
- Fogjátok meg! - kiáltott a király.
A katonák azt hitték, hogy a macskákat kell megfogni, pedig a király a gazdag embert értette. Hanem a gazdag ember sem tátotta el a száját, kapott a jó alkalmon, futott le a palotából, s szaladt világgá.

Ha meg nem állt, talán még most is szalad.

Locsoló vers / Korán reggel útra keltem

Korán reggel útra keltem, 
Se nem ittam, se nem ettem. 
Tarisznya húzza a vállam, 
Térdig kopott már a lábam. 
Bejártam a fél világot, 
Láttam sok-sok szép virágot. 
A legszebbre most találtam, 
Hogy öntözzem, alig vártam.

Szalai Borbála: Csacsi

Mert ez a csacsis vers is aranyos!

Szalai Borbála: Csacsi

Nőtt a csacsi, növekedett,
nagy csacsivá cseperedett.
Azt mondta az anyukája:
”Beíratlak iskolába!
Tanulj fiam, okosodjál,
lusta szamár ne maradjál!”
- Így került az első b’-be,
csacsi család csemetéje.
Vettek neki könyvet, irkát,
kalamárist, tollat, tintát.
Táskát is, egy szép nagyot,
abba mindent berakott.

Reggelenként útnak eredt,
a nagyfülű csacsigyerek.
Sietett, hogy idejében
ott legyen az első b’-ben.
Gondtalanul nyargalászva
ment mindig az iskolába.
Hátán vitte tudományát,
a hatalmas teli táskát…
Mert a csacsi úgy gondolta,
a tudományt abban hordja.

Teltek, múltak napok, hetek,
a sok kicsi elsős gyerek
az abc-t megtanulta,
már az egyszer-egyet fújta.
A csacsi meg minden este
a könyvét feje alá tette!
Azt hitte, a tudománya
így vándorol buksijába.
Tanulni biz’ nem volt kedve,
sose tudta, mi a lecke!
Ült, csak ült a szamárpadban,
kalimpált a füle nagyban…

Csacsi család fiacskája
az első b’-t ötször járta.
Tudomány rá így sem ragadt,
bizony, jó nagy szamár maradt!

Weöres Sándor: Kocsi és vonat / vers

Kocsi és vonat 



(a kis gyerekek lábával bicikliző - vonatozó mozdulatokat csinálunk, miközben a verset mondjuk)

Jön a kocsi, fut a kocsi:
Patkó-dobogás.
Jön a vonat, fut a vonat:
Zúgó robogás.
Vajon hova fut a kocsi?
Három falun át!
Vajon hova fut a vonat?
Völgyön, hegyen át!

Zim-zim, megy a gép, megy a gép,
Fut a sínen a kerék,
Forog a kerék.
Zum, zum, nagy az út, nagy az út,
Fekete az alagút,
A masina fut.

A macskacicó (népmese) II.

2.Rész

Elmentek a királyfiak, a két nagyobb nagy örömmel, de a kisebbik csak nagyon búsult. Mikor odaért az erdő szélére, a cicó már várta. Azt mondja:
- Édes kicsi mátkám, csak azt a szomorú arcodat ne látnám! Mondd meg: miért búsulsz?
- Hogyne búsulnék, mikor most kendőt kell vigyek a menyasszonyomtól. Hát a cicó nem tud szőni.
- Ne búsulj, csak feküdj le és aludj!
Megint megkaparta az odvas fát, előjöttek a kis cicók. Egyik aranyszálat, a másik ezüstszálat, a harmadik gyémántszálat hozott. A menyasszony megszőtte.
Amikor hazaérkeztek, a király megnézte a kendőt. A két nagyobbik fiúnak azt mondta, hogy hát szép, szép a kendő, amit hoztak, de a legkisebbnek azt mondta, hogy ez nagyon szép.
- Mondd meg: ki a menyasszonyod?
- Majd meglátjátok!
Megint telt az idő. Nemsokára a király azt mondta, hogy most már hozza el mindenik a menyasszonyát. A két nagyobbik örvendezve ment a menyasszonyáért, de a legkisebb most már igazán nagyon búsult. Arra gondolt: hogyan vigye ő a macskacicót haza? Még eddig minden megvolt, ami szükséges, de most már nincs mit tenni, csak be kell mutatni.
A macskacicó már ott várta az erdőszélen.
Megint azt mondja neki:
- Édes kicsi mátkám, csak azt a szomorú arcodat ne látnám! Mondd miért búsulsz?
- Hogyne búsulnék, mikor felséges királyapám azt parancsolta, hogy mindenik vigye haza a menyasszonyát. Én téged, cicót, hogy vigyelek?
- Ne búsulj, csak feküdj le és aludj!
A királyfi gondolta, hogy most nem alszik el, de csak nem tudott magának parancsolni, és csak elaludt.
Amikor felébredt, egy gyönyörű szép királyi palotában ébredt fel, és egy nagyon szép királykisasszony volt mellette. Azt se tudta, hogy mit csináljon! Nagyon meg volt ijedve. De a királykisasszony azt mondta neki, hogy ne búsuljon, mert ő az, akit macskacicó képében megkért, de ő el volt átkozva, hogy mindig macskacicó legyen, amíg valaki meg nem kéri macskacicó képében.
- Macskacicó voltam, most te megkértél, és visszaváltoztam királykisasszonynak.
Voltak ott a királyi palotában inasok, kocsisok, szobalányok, gyönyörű szép hintó, lovak. Beült a királyfi a királykisasszonnyal a hintóba, tizenkét ló húzta. Így mentek hazafelé.
Mikor hazaértek, már odahaza állott a lakodalom a legjavában. Mikor észrevették az őrök, hogy jönnek, a királynak hírt adtak, hogy jön más országból a király vendégségbe.
Mikor odaérkeztek, akkor látta a király, hogy az az ő fia és a menyasszonya. Nagyon csodálkoztak, hogy soha nem mondta meg, hogy az ő menyasszonya kicsoda. De ez a menyasszony volt a legeslegszebb.
Megtartották a lakodalmat. Incidától Boncidáig ért a vége. Itt a mese vége!

Locsoló vers / Kerek erdőn jártam

Kerek erdőn jártam Kék ibolyát láttam.
El akart hervadni Meg szabad-e locsolni?
Én kis kertész legény vagyok, Rózsavízzel locsolkodok.
Úgy locsolom a lányokat, Mint kertész a virágokat.

Kulcsár Miklós: Falusi történet

Tavaly nyáron falun voltam
a nagyinál üdülni.
Azt mondta egy bácsi nekem,
hogy megtanít fütyülni.
Megmutatta miképpen kell
tartani a számat,
azt is mondta egyek répát,
ne is egyet, százat.

Mert a fütyüléshez bizony
kell a sárgarépa,
ha nem hiszem nézzem meg őt,
ő az élő példa.

Tudom, hogy a sárgarépa
jó és egészséges,
de hogy ettől én fütyülnék?
Hát ez nevetséges!

Ha az ember ilyesmit hall
mosolyogva mulat,
mert én sose hallottam még
fütyülni egy nyulat!

A macskacicó (népmese) I.

Ezt a mesét az oviban,mesejáték ként adták elő gyerekek:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak volt három fia. Hát ezek a fiúk már mind házasodni valók voltak.
Azt mondta az apjuk, hogy házasodjanak meg. Fellökött a levegőbe három pálcát, minden fiúnak a részére egyet, és azt mondta, kinek amerre esik a pálcája, arra kell menni nősülni.
A nagyobbik fiúnak a grófkisasszonyok felé hullott a pálcája, a középső fiúnak a bárókisasszonyok felé, a legkisebb fiúé pedig egy sűrű erdő felé hullott.
El is indultak a fiúk, de a kisebbik nagyon búsult. Azon gondolkozott, hogyan tud ő menyasszonyt kapni az erdőben.
Ahogy ment, mendegélt az erdőben, talált egy kis macskacicót. A macskacicó folyton nyávogott utána. Azt mondja a királyfi:
- Felséges királyapám azt tanácsolta, hogy errefelé jöjjek házasodni, de én itt nem találok leányt.
Azt mondja a macskacicó:
- Ne búsulj, én elmegyek tehozzád!
Addig nem tudott a királyfi hazamenni, amíg meg nem ígérte, hogy feleségül veszi a cicát.
A másik két testvére már otthon volt. Azok örültek, mert szép menyasszonyt kaptak. Az apjuk kérdezte sorra, hogy kinek milyen a menyasszonya. A legnagyobbik mondta, hogy az övé grófkisasszony, a közbelső mondta, hogy az övé bárókisasszony, a legkisebb azt mondta, hogy majd meglátják.
Na, akkor a király azt parancsolta, hogy menjen el minden vőlegény a menyasszonyához, és hozzon egy szép virágcsokrot.
A két nagyobbik fiú örömmel ment a menyasszonyához, de a kisebbik fiú nagyon búsult.
Mikor odaérkezett az erdő szélére, a cicó már várta. Látta, hogy nagyon búsul. Azt mondja neki:
- Édes kicsi mátkám, csak azt a szomorú arcodat ne látnám! Mondd meg: miért búsulsz?
- Hogyne búsulnék, mikor felséges királyapám azt parancsolta, hogy mindenik vőlegény vigyen a menyasszonyától egy virágcsokrot. Hát én a macskacicótól hogy vigyek?
- Ne búsulj, csak feküdj le és aludj! - mondta a cicó.
Akkor megkapart egy nagy, odvas fát, és sok kis macskacicó jött elő. Egyik cicó ezüstvirágot hozott, a másik aranyvirágot, a harmadik gyémántvirágot, s a menyasszony összeillesztgette mind egy csokorba.
A másik két királyfi már otthon volt, a kicsi későre ért haza. A király azt mondta, hogy nagyon szép a csokor, mindeniké nagyon szép, de a legkisebbé a legszebb.
Kérdezték, hogy mondja meg már, ki a menyasszonya, de csak azt felelte, hogy majd meglátják.
Telt-múlt az idő, egy hét múlva újra azt parancsolta a király, hogy menjen mindenik a menyasszonyához, és hozzon egy kendőt.

(folytatjuk)

Locsoló versek / Én kis kertész legény vagyok

Én kis kertészlegény vagyok, 
Virágokat locsolgatok. 
Azt hallottam, hogy egy rózsa, 
El akar hervadni. 
Szabad e meglocsolni?

Locsoló versek / Én még kicsi vagyok

Én még kicsi vagyok, 
Verset ezért nem is tudok, 
De majd jönnek a nagyok, 
Aztán majd mondanak azok.

Benedek Elek: Három kívánság

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy szegény ember és annak felesége. Fiatalok voltak mind a ketten, szerették is egymást, de a nagy szegénység miatt sokszor összeperlekedtek.
Egyszer egy este az asszony tüzet rak. Gondolja magában, mire az ura hazajön, főz valami vacsorát, de bizony nem volt miből. Még a víz fel sem forrott, jön haza a gazda, s mondja a feleségének nagy örömmel:
- Hej, feleség, ha tudnád, mit történt! Vége a nagy szegénységnek, lesz ezután minden, amit szemünk-szájunk kíván.
- Ugyan nem tréfáljon kend - mondja az asszony -, talán bizony kincset talált?
- Meghiszem azt! Hallgass csak ide. Amint jövök az erdőből, mit látok az út közepén? Berekedt a nagy sárba egy kicsi aranyos kocsi, a kocsi előtt két mókus, s a kocsiban olyan szép asszony ült, amilyent még világéletemben nem láttam. Bizonyosan tündér lehetett. Mondja nekem az a tündér:
"Te jó ember, segíts ki a sárból, s bizony nem bánod meg."
"Hát én hogyne segíteném!" - mondtam én.
Azzal megfogtam az aranyos kocsit, asszonyostul, mókusostul kikapom a sárból.
Akkor aztán töviről hegyire kikérdezett engem: van-e feleségem? Mondtam én: van bizony. Gazdag vagyok-e? Mondtam én: biz szegény vagyok, mint a templom egere.
"No bizony, ha szegény vagy, mondd meg otthon a feleségednek, hogy kívánjon három dolgot, akármit, s mind a három kívánsága azonnal teljesül."
- Hallá-e - mondta az asszony -, ne tréfáljon, mert nincs kedvem a tréfára.
- Jól van, jól, hát próbáljuk meg, kívánj valamit.
- Hát jól van, kívánok. Ó, uram istenem, bárcsak egy rőfös kolbász kerülne ide!
Abban a szempillantásban a kéményből leereszkedett egy nagy lábos, s a lábosban egy rőfös kolbász volt, szépen összetekeredve.
- Látod, hogy igazad volt - mondá a szegény ember. - Hanem most már valami okosabban kívánjunk, mert látod, hogy teljesedik.
A szegény ember elévette a pipáját, még volt egy kicsi dohánya, teletömte. Gondolta, ha pipára gyújt, majd valami okosabb jut eszébe. Benyúl a tűzbe, hogy szenet vegyen ki a pipájára, de olyan ügyetlenül talál belenyúlni, hogy a lábos felfordult a hamuba. Felpattant az asszony, elkezdett lármázni:
- Jaj, de ügyetlen kend, bárcsak az orrára nőne ez a kolbász!
S ahogy ezt kimondta, már ott is lógott az urának az orrán a rőfös kolbász, úgy oda forrott, hogy azt szépszerével levenni nem lehetett.  Benedek Elek: Három kívánság
Hej, uram teremtőm, megszomorodtak mind a ketten, már most mit csináljanak, mit kívánjanak harmadiknak?
Mondja az ember:
- Előbb ezt a kolbászt vegyük le.
Próbálja az asszony, nem tudja levenni.
- Hát bizony ezt le kell vágni - mondja az asszony. - Egy kicsit az orrából is lecsippentünk, nem olyan nagy baj az!
- De már azt nem engedem!
- Bizony, ha nem, akkor járjon kend a kolbásszal!
- De már ezt nem teszem, hogy az egész világ csúfja legyek.
- Istenem, istenem, mit tudunk csinálni?
- Tudod mit, asszony - mondja az ember -, kívánd azt, hogy a kolbász essék le az orromról.
Mit volt mit tenni, a szegény asszony mégiscsak azt kívánta, hogy az ura orráról essék le a kolbász. Mikor aztán leesett, a hamut szépen lemosta róla, úgy megették egy ültükben, hogy egy falat sem maradt belőle. Evés közben szépen megbékültek, s többet a szegénység miatt nem veszekedtek, hanem dolgoztak sokat. Lett aztán ökör is, ló is, lett föld is, lett szép ház is.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.


Forrás: egyszervolt.hu

Juhász Magda: Fürödni kell

Óránk alig ütött hetet,
anyu máris sürgetni kezd:
- Fürödni kell, aztán ágyba,
holnap mész az iskolába.
Aludni kell, ezt megértem,
de fürödni minek nékem?
Holnap úgyis piszkos leszek,
anyu ebből mégsem enged.
A játéknak vége mára,
dugnak máris be a kádba.
Hideg a víz, most meg meleg,
szappan csípi a szememet.
Kiabálnék: - Van már jogom!
De félek, hogy jön a pofon.
Itt a kis-szék, lépj csak ide!
Fürgén töröl anyu keze.
Aztán felvesz a hátára,
így indulunk a szobába.
A nyakába kapaszkodom,
közben egyre mondogatom,
hogy fürödni felesleges,
holnap úgyis piszkos leszek.

Orra,orra,orrocskája

Orra,orra orrocskája
Mellette az arcocskája
Arcocskája, pici szája
Szája alatt, állacskája
Szemecskéje, fülecskéje (megsimogatom azt a testrészt amelyiknek a nevét mondom)
Ott szalad a kis kecskéje (megcsiklandozom a nyakát)
Elkapom, elkapom... (megcsiklandozom az oldalát is)

Forrás: Beszédfejlődés-kérdezz felelek / Facebook

A kismalac és a farkasok (népmese)

Volt a világon egy kismalac, annak volt egy kis háza egy nagy rengeteg erdő közepén.
Egyszer, amint ebben a kis házban főzögetett magában, odamegy egy nagy ordas farkas, beszól az ajtón:
- Eressz be, kedves malackám, nagyon hideg van idekint, fázom.
- Nem eresztelek biz én, mert megeszel.
- Ereszd be hát legalább az egyik hátulsó lábam.
A kismalac beeresztette az egyik hátulsó lábát. Hanem alattomban odatett egy nagy fazék vizet a tűzhöz.
Kicsi idő múlva megint megszólalt a farkas:
- Ugyan, kedves malackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is.
A kismalac beeresztette azt is. De a farkas azzal se érte be, hanem egy kis iső múlva megint beszólt:
- Kedves malackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is.
A kismalac beeresztette azt is. De a farkas azzal se érte be, hanem egy kis iső múlva megint beszólt:
- Kedves malackám, ereszd be a két első lábam is.
A kismalac beeresztette a két első lábát is; de a farkasnak az se volt elég, megint megszólalt:
- Édes-kedves kis malackám, eressz be már egészen, majd meglásd, egy ujjal se nyúlok hozzád.
Erre a kismalac egy zsákot szépen odatett a nyíláshoz, hogy amint a farkas jön háttal befelé, egyenesen abba menjen be. Azzal beeresztette.
A farkas csakugyan a zsákba farolt be.
A kismalac se volt rest, hirtelen bekötötte a zsák száját, lekapta a tűzről a nagy fazék forró vizet, leforrázta vele a farkast, azután hirtelen felmászott egy nagy fára.
A farkas egy darabig ordított, mert égette a forró víz, azután addig hányta-vetette magát, míg utoljára kioldózott a zsák szája. Kibújt belőle, szaladt egyenesen segítséget hozni. Vissza is jött nemsokára vagy tizedmagával. Elkezdték keresni a kismalacot. Addig-addig keresték, míg valamelyik csakugyan meglátta a fa tetjén. Odamentek a fa alá, elkezdtek tanakodni, hogy mitévők legyenek. Mi módon fogják meg a kismalacot? Mert egyik se tudott a fára felmászni.
Nagy sokára azt határozták, hogy egymás hátára állnak mindannyian, úgy aztán a legfelső majdcsak eléri.
El is kezdtek egymás hátára felmászni. A kopasz maradt legalul, mert félt feljebb menni. Így hát a többi mind az ő hátán volt.
Már olyan magasan voltak, hogy csak egyetlenegy hibázott. Az az egy is elkezdett már mászni.
Akkor a kismalac hirtelen elkiáltotta magát:
- Forró vizet a kopasznak!
A kopasz megijedt, kiugrott a többi alól; a sok farkas mind lepotyogott; kinek lába, kinek nyaka tört ki, a kopasz meg úgy elszaladt, hogy sohase látták többet.
A kismalac szépen leszállt a fáról, hazament, többet felé se mertek menni a háza tájékának a farkasok.


Forrás: egyszervolt.hu

Kovács Barbara: A csacsi

Kéne nekem egy csacsi, de egy olyan igazi!
Azt hiszem, jól tudnék vele játszani.
Mufurcnak hívnám és adnék neki enni
és úgy szeretném, mint ahogyan senki.

Apa kinevetett, és vett egy videót.
Jobb lett volna csacsi, az nem fogyaszt áramot.
"Új kocsira gyűjtünk, érted? Új kocsira"
Nyafogtam, hogy "jó, de miért nem csacsira?"

"Jaj fiam, hagyjál már ilyen butasággal,
mihez is kezdenénk egy makacs jószággal?
Hol szaladgálna? És mivel etetnéd?
És hol aludna? Talán az ágyadba vinnéd?"

"Kimértem. A szobámba épp befér egy csacsi.
Csak az ágyamat kéne egy kicsit arrébb tolni.
És igen. Aludni bevinném az ágyba,
nem is kéne más, csak tán még egy párna."

Anya azt mondta: "jaj, fiam, ne légy ilyen buti,
lakásba nem való egy igazi csacsi!"
Jó. De ha megnövök, veszek egy nagy kertet,
ültetek bele kórót, vetek bele füvet,
és nem veszek videót, és nem veszek új kocsit,
lesz sok pénzem, és végre vehetek egy csacsit!

Weöres Sándor / Pletykázó asszonyok

Pletykázó asszonyok 


Juli néni, Kati néni
- Letye - petye - lepetye! -
Üldögélnek a sarokban,
Jár a nyelvük, mint a rokka
- Letye - petye - lepetye! -

Bárki inge, rokolyája
- Letye - petye - lepetye! -
Lyukat vágnak közepébe,
Kitűzik a ház elébe
- Letye - petye - lepetye!

A kis kakas gyémánt félkrajcárja (népmese)

Ezt a mesét nagyon sokszor olvastam a gyermekeimnek,nagy kedvenc!!

Volt a világon egy szegény asszony, annak volt egy kis kakasa. Csak ott keresgél, csak ott kapargál a kis kakas a szeméten, egyszer talál egy gyémánt félkrajcárt. Arra megy a török császár. Meglátja a kis kakasnál a gyémánt félkrajcárt, azt mondja neki:
- Kis kakas, add nekem a gyémánt félkrajcárodat.
- Nem adom biz én, kell a gazdasszonyomnak.
De a török császár erővel is elvette tőle, hazavitte, betette a kincseskamrájába. A kis kakas megharagudott, felszállott a kerítése tetejére, elkezdett kiabálni:
- Kukuriku, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom.
Megharagudott erre a török császár.
- Eredj te szolgáló, fogd meg a kis kakast, hogy ne kiabáljon, vesd bele a kútba.
A szolgáló megfogta, kútba vetette. De a kis kakas csak elkezdi a kútban:
- Szídd fel begyem a sok vizet, szídd fel begyem a sok vizet! - Arra a begye mind felszítta a vizet a kútból. A kis kakas megint felszállott a török császár ablakába:
- Kukuriku, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom.
Megint azt mondja erre a török császár a szolgálójának:
- Eredj te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, vesd belé az égő kemencébe.
A szolgáló megint megfogta a kis kakast, s az égő kemencébe vetette. De a kis kakas megint csak elkezdi:
- Ereszd ki begyem a vizet, hadd oltsa el a tüzet. Ereszd ki begyem a vizet, hadd oltsa el a tüzet! - Erre a begye mind kieresztette a vizet, eloltotta a tüzet. Akkor megint csak felszállott az ablakba:
- Kukuriku, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom.
Még nagyobb méregbe jött erre a török császár.
- Eredj te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, vesd bele a méhes kasba, hadd csípjék agyon a darazsak.
A szolgáló belevetette a kis kakast a méhes kasba. Ott megint elkezdi a kis kakas:
- Szídd fel begyem a darázst; szídd fel begyem a darázst.
Arra a begye mind felszítta a darázst. Akkor megint felszállott a török császár ablakába:
- Kukuriku, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom.
Már a török császár nem tudta, mit csináljon vele.
- Eredj te szolgáló, hozd ide azt a kis kakast, hadd tegyem ide a bő bugyogóm fenekébe.
Megfogja a szolgáló a kis kakast; a török császár beteszi a bő bugyogója fenekébe.
Akkor a kis kakas megint csak elkezdi:
- Ereszd ki begyem a darázst, hadd csípje meg a farát, ereszd ki begyem a darázst, hadd csípje meg a farát.
A begye mind kieresztette a darázst, azok jól megcsipkedték a török császár farát. Felugrik erre a török császár:
- Jaj, jaj, a fránya egye meg azt a kis kakast; vigyétek hamar a kincses kamrába, hadd keresse meg a maga gyémánt félkrajcárját.
Bevitték a kis kakast a kincses kamrába, ott megint elkezdi a maga nótáját:
- Szídd fel begyem a sok pénzt, szídd fel begyem a sok pénzt.
Erre a begye mind felszítta a török császár három kád pénzét. A kis kakas hazavitte, odaadta a gazdasszonyának; gazdag asszony lett belőle, még máig is él, ha meg nem halt.


Forrás: egyszervolt.hu

Két kis madár ül a fán / Mutogatós mondóka

Két kis madár ül a fán (két kezünket a vállainkra tesszük és ott tartjuk)
Egyik Péter, másik Pál (először az egyik majd a másik kezünk ujjaival csinálunk úgy a vállunkon, mintha a csőrét nyitogatná a kismadár)
Szállj el Péter, szállj el Pál (egyik karunkat nyújtjuk, mintha elrepülne az egyik madár, majd a másikat is és akár utána is nézhetünk a kezeinknek)
Gyere haza Péter, gyere haza Pál (egymás után "visszarepítjük" a kezeinket a vállunkra)


Szemben vagyunk egymással, anya vezethet, úgy hogy fogja a kis kezeket és együtt csináljátok.
Vagy a nagyobbak rögtön szemben állva utánozhatják a mozdulatokat!

Bartos Erika / Bogyó és Babóca - A Barátság

Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány kalandos, természetbeli felfedezéseit, Bartos Erika meséi alapján Pogány Judit meséli el nekünk. Most a kis barátok történeteinek 1. évadának, 1. részét nézheted meg, melynek címe: A barátság.

Tartalom: 

Egy meleg nyári napon Babóca, a katicakislány jókedvűen nézett ki háza ablakán. A reggelizés közben kifundálta, hogy az evés után sétálni indul az illatos rétekre kis talicskájával, hátha talál valami érdekes, amit hazavihet. Egyszercsak lepottyant egy csodaszép cseresznye Babóca lába elé, de sehogysem sikerült a talicskába emelnie a súlyos csemegét. Bogyó, a csigafiú éppen arra járt, így ketten már könnyedén megtudták emelni és betudták tenni a talicskába az ízletes gyümölcsöt. Babóca el is indult hazafelé, hogy finom ebédet készíthessen a zamatos cseresznyeszemből, azonban Bogyó megállította és mind a ketten ráncigálni kezdték a szerencsétlen gyümölcsöt, addig-addig rángatták, mígnem egy kukac esett ki belőle, akinek a lakhelye volt az a cseresznye. A kukac azonban tudta, hol van még sok-sok cseresznye, így együtt hárman keresték fel a cseresznyefát, ahol a föld telis-tele volt illatos cseresznyével. Bogyó, Babóca és a kukac hosszasan csemegéztek a finomságból és ettől a pillanattól kezdve elválaszthatatlan jó barátokká váltak!

Forrás : GyerekTV.com

Weöres Sándor / Regélő

Regélő 


Három görbe legényke, róka rege róka,
Tojást lopott ebédre, róka rege róka,
Lett belőle rántotta, róka rege róka,
A kutya lerántotta, róka rege róka.

Egyik szidta gazdáját, róka rege róka,
Másik meg a fajtáját, róka rege róka,
Harmadik az ükapját, róka rege róka,
Hozzávágta kalapját, róka rege róka.

Egyszer volt Budán kutyavásár (népmese)

Egyik alkalommal, ahogy megy a határban Mátyás király, ott lát egy szegény embert két rossz lovon szántani. De igazán olyan rossz lovak voltak, hogy meg kellett őket magázni, hogy tovább vonszolják az ekét.
Mátyás király oda köszön:
- Adjon isten jó napot, jó munkát! Halad-e valahogy?
Fogadja a szegény ember:
Adjon isten, éppen haladni csak haladnék, de a lovaim olyan gyengék, minden pillanatban várom, hogy kidőlnek.
- Hát miért nem abrakolja őket jobban?
- Haj, abrak, abrak! Bárcsak a családomnak kenyere volna, de se családomnak, se lovamnak ennivalója nincs!
A szegény ember szomszédjában szánt egy gazdag paraszt olyan négy lovon, hogy majdnem elrepülnek az ekével.
Azt mondja Mátyás király a szegény embernek:
- Miért nem szól a szomszédjának, hogy segítse kifordítani magának ezt a földet?
- Hej, kérem, ez olyan büszke, nyakas paraszt, hogy az ilyen magamfajta emberrel szóba sem áll. Tán még a levegőt is irigyli tőlünk.
Akkor azt mondja Mátyás király a szegény embernek:
- Ide figyeljen barátom! Adja el a két lovát, és az összes pénzen vegyen kutyákat. Mindegy, hogy a kutya milyen fajta, csak minél többet vásároljon, és ekkorra meg ekkorra hozza fel Budavárra, Mátyás király palotája elé. Azon a napon lesz ott kutyavásár.
Úgy is csinált a paraszt. Eladta a két lovacskát, és összevásárolta a lovak árán a kutyákat. Bizony jó néhány kutyát összevásárolt, talán egy néhányat még úgy is adtak neki, hogy vigye el a portáról.
Akkor a jelzett napon betereli a kutyákat a királyi vár elébe.
Arra a napra Mátyás király a nagyurakat összehívta, és kötelezte őket, hogy legalább egy kutyát mindegyik megvásároljon.
Húsz forintnál olcsóbb egy kutya sem lehet, de ha valaki száz forintot ad egyért, az még nemesebb lesz.
A legelső kutyát Mátyás király vette meg, jó summa pénzt nyomott a szegény ember kezébe.
A kutyavásár nagyon rövid ideig tartott, pillanatok alatt elkelt az egész kutyasereg.
A szegény ember háti tarisznyájában viszi a sok pénzt, és dicsekszik otthon fűnek-fának, hogy a két ló árán vett kutyákért mennyi rengeteg pénzt kapott.
Amikor ezt a gazdag paraszt meghallotta, fogta, eladta mind a négy jó lovát, sőt még a két szép növendék csikaját is, ráadásul két-három tehenet, és ennek az árán a környéken a legszebb kutyákat vásárolta össze.
Mikor a kutyákat összevásárolta, hajcsárokat fogadott melléjük, és elszállította Budavárra. Ott jelentkezett a királynál, hogy kutyavásárt csinál.
De Mátyás király azt mondta:
- Jaj, kedves barátom, Budán csak egyszer volt kutyavásár, és többé sohasem lesz! Csináljon a kutyáival amit akar!
Erre a dúsgazdag paraszt mérgében szétverte az egész kutyanyájat, dühösen hazament, és haláláig átkozta a budai kutyavásárt.

Mátyás király huszárja (népmese)

http://mek.oszk.hu  oldaláról! Eredetileg, könyvtári könyvben olvastuk!

A könyv címe:

Magyar Népmesék 
Egyszer volt...
Mesék Mátyás királyról

Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft.



Volt Mátyás királynak egy huszárja a sok közül, akin nem tudott senki kifogni. Büszke is volt rá Mátyás.

Egyik alkalommal a Burkus mondja Mátyásnak:

- Én bizony túlteszek a te huszárod eszén!

- Azt már nem!

- Hát fogadjunk!

S a két király fél országát tette igazának. Abban egyezkedtek, hogy a huszár megy el a Burkus királyhoz a nagy próbára. Volt egy nagy hiba. Burkus nem tudott magyarul, a huszár meg burkusul. A király ugyancsak törte az eszét, amivel tőrbe csalja a huszárt.

Megérkezik a huszár Burkus dísztermébe. Keményen megáll és várja a következendőket. A király jelekkel értekezik a huszárral. Jobb kezét felemeli és hüvelykujjával egyet mutat. A huszár ugyancsak válaszol, és kettőt mutat. Erre a király kitárja két karját. A huszár válaszol: felemeli ökölbe szorított kezét. A király felemel egy nagy törvénykönyvet az asztalról, a huszár erre hüvelyéből kivonja a kardját, és négyfelé vág a levegőbe véle.

Ezzel megfelelt a király kitűzött három jelére, s győzött a huszár. Tarisznyáját mindjárt arannyal tömték meg és hazabocsátották egy levéllel, amit Mátyásnak küldtek.

Az örömmel olvassa a levelet, melyben Burkus üzeni: Jobb kezemmel mutatok egyet, hogy egy Isten van. Ő kettőt mutat, hogy ne felejtkezzünk meg a Szentháromság másik két személyéről sem. A másik: Tárt karokkal mutatom: de kár, hogy a keresztények szétszórtan élnek. Ő ökölbe szorított kézzel mutatja, hogy összetartsanak. A harmadik: felmutatom a törvénykönyvet, amelyben az ország minden törvénye foglaltatik. A huszár kivonja kardját, hogy ő karddal képes azt megvédeni.

Mosolyog magában Mátyás.

- Nem hiszem, hogy ilyen egyre gondoltak ezek!

Kérdi a huszárt: hogy volt?

- Hát, felséges királyom, testemet-lelkemet kezedbe ajánlom, beérkeztem, és a király mindjárt mutatja ujjával, hogy kinyomja az egyik szemem. Azt már nem. Inkább én neked mind a kettőt, mutatom neki. Majd két kézzel fenyegetődzött, hogy kidob. Erre én is ökölbe szorítottam a kezem: gyere csak közelebb, összetörlek! Erre fog a király egy vastag könyvet, hogy hozzám vágja. Én kihúztam a kardomat, hogy felé vágtam. Erre a király megijedt, abbahagyta a fenyegetést, és hazaküldött.

- Tudtam - felel mosolyogva Mátyás király.


Alföld

Így ketyeg az óra / Mutogatós mondóka

Így ketyeg az óra, tik-tak, tik-tak, jár  (ujjakkal ketyegés jobbra-balra)
benne egy manócska kalapál.  (öklök összeütése)
Ha megáll az óra és nem jár,  (két ujjunkat mutatjuk)
alszik a manócska,nem kalapál.  (összefordított tenyérrel,fejünket ráhajtjuk,mintha aludnánk)

Egyszer volt egy kemence / Mutogatós mondóka

Egyszer volt egy kemence, (karunkkal félkört rajzolunk a levegőbe)
Belebújt a kis Bence. (összetesszük a tenyerünket és előre nyújtjuk őket)
Kormos volt a kemence, ( mozgatjuk az ujjainkat,mintha korom szállna)
Fekete lett kis Bence. (két oldalt megsimogatjuk arcunkat)
Ránézett a mamája, (szemöldökünkhöz tartjuk a kezünket,kukucskálva)
nem ismert a fiára. (rázzuk a kezünket,fejünket)
Becsukta a kemencét, (csukó mozdulatot mutatunk)
jól elverte kis Bencét. (mutató ujjunkkal dorgálást mutatunk)

Domb tetején házikó / Mutogatós mondóka

Domb tetején házikó, (kezünkkel háztetőt mutatunk)
házikóban ládikó. (négyzetet mutatunk)
A ládikóban egy nagy kerek tálca, (kört rajzolunk)
a kerek tálcán 5 pogácsa. (kezünkkel mutatjuk,az 5-öt)
Arra ment az egérke, (tenyerünkön 2 ujjunkkal,lépegetést mutatunk)
mind megette ebédre!

Hamm!

Nyuszi fülét hegyezi / Mutogatós mondóka

Nyuszi fülét hegyezi, (két mutatóujjunkkal fülecskét csinálunk)
a bajuszát pödöri, (képzeletbeli bajusz pödrése)
sárgarépát ropogtat, (répa ropogtatását utánozzuk)
ropp, ropp, ropp,
nagyot ugrik, (ugrálunk mint a nyuszik)
hopp, hopp, hopp!

Töröm,töröm a mákot / Mutogatós mondóka

Töröm, töröm a mákot, (tenyerünkbe ütögetjük az öklünket)

Sütök neked kalácsot, (kezünkkel mintha tésztát nyújtanánk)

Megzsírozom,megvajazom (tenyerünket összedörzsölve,kenegetünk)

Tessék,tessék neked adom. (a gyermek felé, felfelé fordított tenyérrel adogatunk)

Gomba gomba / Mutogatós mondóka

Gomba, gomba, gomba,  (öklünket ütögetjük)

nincsen semmi gondja, (kezünket,fejünket forgatjuk,nemet intve)

ha az eső esik rája,  (ujjainkat mozgatjuk a fejünk felett)

nagyra nő a karimája. (karkörzés a fejünk felett)

Az esőt csak neveti,  (szájunkra mutogatunk)

van kalapja,teheti. (fejünket ütögetjük)

Ujj számoló / Almafa

Hüvelykujjam almafa,         (mindig az adott ujjat mutatjuk)
Mutatóujjam megrázta,
Középső ujjam összeszedte,
Gyűrűsujjam hazavitte,
A kisujjam mind megette,
Megfájdult a hasa tőle.            (megcsiklandozzuk a gyermeket)

Esik az eső / Mutogatós mondóka, Dal

Esik az eső,  (ujjainkat mozgatjuk a fejünk felett)
hajlik a vessző,  (felemelt karral hajlongunk)
haragszik a katona,  (mutatóujjunkat dorgálva felemeljük)
mert megázik a lova.  (lovagló mozdulatot teszünk a két kezünkkel)
Ne haragudj katona!  (csuklónkat forgatjuk(nemet intve))
Majd kisüt a napocska,  (karunkat széttárjuk, mintha a nap korongját mutatnánk)
megszárad a lovacska.   (lovagló mozdulatot teszünk a két kezünkkel)

Énekelhetjük is:  

Csoóri Sándor: Dióbél bácsi / Mutogatós mondóka

 Dióbél bácsi

Ki lakik a dióhéjban? (egymás felé fordítjuk tenyerünket,kis diót formázva)
Nem lakhat ott bárki,csak Dióbél bácsi. (fejünket forgatjuk, nemet intve)
Ha rácsapsz a dióhéjra, (ráütünk ökölbe szorított kezünkre)
kinyílik csontkapuja, (szétnyitjuk egymáshoz fordított tenyerünket)
és cammogva előmászik vén Dióbél bácsi (a tenyerünkön lassan sétálunk az ujjainkkal)
csak a szádat tátsd ki! (végül mindkét tenyerünket a szánkhoz emeljük)


Hamm! 

Mackó Mackó - Mondóka

Állva kezdjük csípőre tett kézzel, csináljátok együtt a gyerekekkel!


Mackó, mackó ugorjál (nagyot ugrunk páros lábbal)
Sürögjél és forogjál (forgás körbe egy helyben)
Emeld fel a mancsodat (karokat magasba emeljük)
Üsd meg jól a lábadat (combunkra csapunk)
Ugorj ki! HOPP!  (nagyot ugrunk előre)

Énekelhetjük is: 

Nagy Bandó András - A legkisebb legény

A legkisebb legény


Édesapám, visszatértem,
pont úgy tettem, mint ígértem.
Hét határig eljutottam,
senki elől nem futottam.
Másztam hegyre, völgybe kúsztam,
három folyót által úsztam.
Ha éheztem, répát rágtam,
pár gyümölcsért fára másztam.
Szomjam ellen volt hét forrás,
tavat járni volt vitorlás.
Óperencet áthajóztam,
ahol féltem, ott lopóztam.
Léptem tűzben, úsztam vízben,
poklot jártam három ízben.
Sárkány fejét hétszer vágtam,
bástya fokát hétszer másztam.
Megküzdöttem boszorkánnyal,
nem is eggyel, hanem százzal.
Hét kolduson segítettem,
pogácsámat velük ettem.
Királylányért vetélkedtem,
így esett, hogy király lettem.
Koronámat szépen hordtam,
királynémmal boldog voltam.
Népem mindig megértettem,
Olyan kár, hogy felébredtem.

Kerekecske, gombocska / másképp / Mutogatós mondóka

Kerekecske, gombocska, (tenyerét simogatom)
Volt egy kicsi dombocska, (dombot formálok a kezemből a tenyerére)
Dombon állt egy házikó (tetőt formálok)
Házikóban ládikó, (ökölbe zárom a kezét)
Ládikóban kerek tálca, (kinyílik a tenyerét)
Kerek tálcán öt pogácsa, (ujjait végig simítóm)
Arra ment az egérke, (járó mozdulat a tenyéren)
Mind megette ebédre.
(Egyenként megpuszilom az ujjait)

Cuppanós mondóka

A babák imádják a mutogatós mondókákat! :)

Lehet tenyéren, talpon, pocakon, háton is csinálni.

Kerekeset (egy kört írunk le az ujjunkkal)
Böködőset (pöttyöző mozdulatokat végzünk az ujjunkkal)
Simítósat (simogatunk)
Csattanósat (finoman megpaskoljuk)
Cuppanósat (megpuszilgatjuk)

Zelk Zoltán - Gólya, gólya

Zelk Zoltán : Gólya, gólya

Gólya, gólya, hosszúláb,
hol kezdődik a világ?

– A tó szélén ring a nád,
ott kezdődik a világ...

Gólya, gólya, hosszúláb,
hol ér véget a világ?

– Ha az a tó enni ád,
egy tóból áll a világ.

Zelk Zoltán - Tavaszi dal

Tavaszi dal


Egy, kettő, három, négy,
kis őzike, hová mégy?
-Elég, hogyha tudom én:
tavasz elé futok én!

Egy, kettő, három, négy,
te kis nyuszi hová mégy?
-Se erdőbe, se rétre:
a szép tavasz elébe!

Egy kettő, három, négy,
te kis madár vígan légy:
olyan szép dalt daloljál,
szebb legyen a tavasznál!

Weöres Sándor- Bóbita

BÓBITA

Bóbita Bóbita táncol,
körben az angyalok ülnek,
béka-hadak fuvoláznak,
sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita Bóbita játszik,
szárnyat igéz a malacra,
ráül, igér neki csókot,
röpteti és kikacagja.

Bóbita Bóbita épít,
hajnali köd-fal a vára,
termeiben sok a vendég,
törpe-király fia-lánya.

Bóbita Bóbita álmos,
elpihen őszi levélen,
két csiga őrzi az álmát,
szunnyad az ág sűrűjében.